Tejszínes spenótos galuska bacon szalonnával

A medvehagyma mellett beköszöntött szerencsére a spenótnak a szezonja is. Minden héten, legalább egy, de, ha lehet két nap eszem spenótos ételt ebédre. Húsvét előtt egy torta pasqualina elkészítését tervezem, ami, jó toszkán hagyományok szerint, túró és párolt spenót házassága, valamilyen tésztaburkolatban sütve egész tojások kedélyes társaságában.
Ma viszont csak egy gyors, de nagyon finom spenótos galuskát főzött nekem a kedves feleségem.

Egy fél kiló megpucolt friss spenótot megpárolt sóval, borssal, fokhagymával és egy kevés reszelt szerecsendióval.
Amikor megpuhult, leturmixolta, majd összekeverte 20 dkg finomliszttel, 20 dkg rétesliszttel, két tojással, 1 dl tejjel és még egy kevés sóval. Az így kapott sűrű galuskatésztát lobogó sós vízben kifőzte.
Ezalatt egy serpenyőben megpirított 15 dkg kockázott húsos  bacon szalonnát. Amikor szép pirosra sültek, belereszelt egy nagyon kövér gerezd fokhagymát, megborsozta és elkevert benne 1 dl zsíros tejszínt. A kifőtt galuskákat a tejszínes öntettel összekeverte, majd kivajazott jénaiba zúdította és alaposan megszórta kétféle reszelt sajttal. Eztán már csak annyi időre settenkedtek be a sütőbe, amíg a sajt éppen csak megpirult a tetején.
Tulajdonképpen ez az én holnapi ebédem lett volna, de körbeálltuk:   anya,   apa,  Zsófi, Katus és néhány perc múlva csak egy üres jénai emlékeztetett az én holnapi ebédemre.
Eszembe jutott erről egy egyperces novella:

Örkény István: Étvágy

"  Messze-messze, a kettős szögesdróton túl, feltűnt a szán. Mintha a meséből:
két kis szőrös lovacska hajtotta, és meg volt rakva bogárhátú, messze sötétlő
kenyerekkel.
  Hetente háromszor jött. Mindig mind a nyolcezren néztük. Néha lenyúzott
lófejeket hozott, melyek már messziről ránk vigyorogtak sárga fogazatukkal.
Máskor sózott halat vagy kölest vagy konzerveket. Jólesett elnézni, habár a
nézelődés teljesen haszontalan volt, mert a szán a táborkapu előtt
elkanyarodott a raktárak felé, ahol az élelem java részét ellopták.
  Aznap másként történt. Valamilyen csoda folytán kitárult a kapu, és a kis
szőrkucsmás kocsis egyenest behajtott a lágerstrasszéra. Ebben a
szempillantásban felmorajlott a tábor, mint amikor kettéhasad a föld.
  Négy utcája volt a tábornak. Nyolc sorban gunnyasztottak a hóba süppedt
barakkok. Kinyíltak az ajtók, benépesültek az utak, fekete termeszek özönlöttek
a főkapu felé.
  Nem tartott sokáig.
  A fekete pontok körülhömpölyögték a szánt, összecsaptak és felpúposodtak
rajta, mint egy kukactenger hullámverése. Egymást taposva nyüzsögtek néhány
percig, aztán visszaáradtak a főúton, szétoszlottak a mellékutcákban és
eltűntek a barakkokban. Ottmaradt a szán.
  Ottmaradt a szán, de nem volt meg a kenyér, sem a két szőrös lovacska, sem a
szőrkucsmás kocsisocska. Csak az üres szán, az ostor nyele s ami a
lószerszámból nem bőrből való: néhány lánc meg csat meg karika. Ja és egy
kulcscsomó. "