Marhagulyás a célon túllőve

Tagnap lejöttünk a Balatonra és - tekintve, hogy legalább két hetet maradunk - jócskán hoztunk a hűtőtáskában alapanyagokat. Volt például két kiló csodás marhapofa valamint egy jókora marhafarok is a kincsek között. A pofából valami egytálételt szántam főzni, a farokból természetesen egy szuper levest. A franciák pot au feu nevű étele- amelyet marha fartőből készítenek és a benne főtt zöldségekkel és pirított kenyérrel tálalnak- már nagyon érett a megfőzésre. Azért vettem marhafarkat, mert egyrészt csodás levesnek való, másrészt anyósommal ( ,aki a legjobb anyós Közép-Európában ) mindketten a csontos húsokat szeretjük jobban.
Mára egy kedves német családot hívtunk vendégségbe, akiket lebeszéltünk arról, hogy a közeli vendéglőben egyenek Ungarischer Kesselgulasch-t. Minden évben főzünk a hozzánk betérő német családoknak bográcsos ételeket és eddig mindig leesett az állkapcsuk a megelégedéstől. El is mentünk tegnap a közeli henteshez marha lábszárért, de meglátva a kitett öregedő húsdarabokat, melyek jócskán álltak valami nem túl guszta lében, hátrahőköltünk a látványtól, mint nemes paripa, ha orron vágják. A lábszár vásárlást elvetettük. Nehezíti az ügyet az a tény, hogy a németek sajnos holnapután hazautaznak.Tanakodtam, hogy mit lehetne tenni ebben a szorongatott helyzetben? A közelben még van egy nagyobb Tesco, de ott nem szívesen veszek húst, legfeljebb lisztet, sót, mosóport.Végül beadtam a derekamat és feláldozom mind a marhapofát, mind a marhafarkat. Ha hazamegyek Szegedre, majd veszek új adagot. Gulyást főzni marhapofából és farokból persze nagy luxus, de nyaralunk sebaj.
Mivel a cél a gulyás és nem a gulyás leves, így répa és gyökér nem kerül bele, csak hagyma, fokhagyma, paprika , paradicsom, hús, krumpli és csipetke.
Először apróra vágtam egy nagy halom vöröshagymát. Kevés mangalica zsíron elkezdtem pirítani mellédobva szép nagy darabokban egy nagyobb tenyérnyi füstölt mangalicaszalonna bőrét. Amikor a hagymának már szép sárgás színe volt és a szalonnabőr is összepöndörödött, beledobtam a zsírba egy teás kanál szemes köményt és hallgattam, ahogy szépen kipattog. A marhafarok ízekre lett vágva, a marhapofa pedig 5 centiméteres kockákra. Lepirítottam a húst a zsírban és amikor már eresztett egy kevés levet, akkor fűszereztem sóval, színes borssal, őrölt köménnyel és 3 babérlevéllel, majd kevés vizet hozzáöntve elkezdtem egészen kis lángon főzni. A marhapofa akkor a legfinomabb, ha sokáig fő igen kis lángon. Ha nem siettetjük, akkor a benne levő zselatinos anyag hatására csodásan omlós, puha remegős darabok lesznek belőle, melyek ténylegesen elolvadnak az ember szájában. A farok hamarabb megfőne, de szerencsére nem tud igazán szétfőni, így együtt főzhetőek. Amikor még csak egy órája főtt, megkóstoltam a levét és már így, paprika nélkül is csodás íze volt. Amikor a húsok puhára főttek, akkor került bele a paprika majd a  kockákra vágott krumpli és a víz, a végén pedig a házi csipetke.

Nagyon tartalmas ízű, csodás gulyás lett, de továbbra is az a véleményem, hogy " Béláim! Túltoltuk!"
Ezekből az anyagokból sokkal nemesebb ételek is készülhettek volna, de, majd legközelebb!!

 

Puhára főtt cupákok:)