A sok kicsi csiga-biga után ideje volt, hogy egy nagyot is süssek végre. Volt már korábban egy sonkás medvehagymás változat, de ez a mai darált húsos és a tejföltől krémesebb állagú.
Tészta:
- 100 g rétesliszt
- 400 g finomliszt
- 2.5 dkg élesztő
- 3 dl víz
- 2 tk só
- 1 tk cukor
- 2 evőkanál olvasztott margarin
Töltelék:
- 40 dkg darált hús
- 2 fej hagyma
- 25 dkg reszelt sajt
- 3 evőkanál liszt
- 2 dl tejföl
- só, bors, szárított medvehagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 evőkanál sűrített paradicsom
- kevés étolaj
Először megdinsztelem az apróra vágott hagymát, sózom, borsozom és ráteszem a darált húst. Kevergetve a hús fehéredéséig pirítom. Ekkor kerül bele a pirospaprika. Kevés vízzel puhára párolom. Amikor már puha, fokhagymával, szárított medvehagymával és egy kevés sűrített paradicsommal ízesítem. Megszórom a liszttel és alaposan elkeverem, majd hozzáadom a tejfölt is. Összeforralom az egészet és hideg helyen hagyom kihűlni.
A megdagasztott tésztát egy óra alatt szépen megkelesztem. Kinyújtom 50cm x 55 cm méretű téglalappá. Lényeges, hogy a végén is legyen liszt a tészta alatt, mert, ha letapad, akkor nehéz a csíkokat felszedni a felületről. Rákenem a tésztára a kihűlt húsos krémet, megszórom a reszelt sajttal és 3 cm széles csíkokra vágom. Az első csíkot feltekerem és a kivajazott tepsi közepére helyezem. A további csíkokat egyesével köré tekerem, így egyre nagyobb csigát kapok. 25-30 percig hagyom még kelni, majd 200 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt szép pirosra sütöm.













Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése